Bitcoin, Dash > Bolivár, Petro

2018.08.31


Miután Venezuelában már semmit sem ért a helyi valuta, az ország vezetése a múlt héten öt nullával rövidítette meg a Bolivárt, hogy kezelni tudja a már egymillió százalékos inflációt. A központi bank ezért egy külön telefonos applikációt is kibocsájtott, hogy a lakosok kiszámolhassák tulajdonképpen mennyi pénzzel is rendelkeznek. 

Az app mellé fűzött kommentekben volt aki megdícsérte annak grafikus megvalósítását, míg más csak azért adott 2 csillagot 1 helyett, mert díjazta hogy valaki legalább próbált tenni valamit.

"Tudod, hogy az országod valutája megbukott, ha csak egy államilag kiadott programmal tudod nyomonkövetni, hogy mennyi pénzed van... lol. RIP Bolivar."

Nem is meglepő, hogy a CoinDance statisztikái szerint mostanra minden korábbi csúcsot megdöntött az országban az egymás közötti adásvételt lehetővé tevő, LocalBitcoins-on keresztül végrehajtott BTC kereskedés. A venezuelai leckéből pedig láthatóan más dél-amerikai országokban is tanultak az emberek és rájöttek, hogy érdemesebb még a hiperinfláció beköszönte előtt betárazni a BTC-ből. A nyár folyamán több térségbeli országban is rekordokat döntött a kriptopénz vásárlási kedv.

Olvass Tovább>>