A németek és a blokklánc

2018.12.10

A németeket a blokkláncról kérdezték, ők pedig lelkiismeretesen válaszoltak is. Mit gondol tehát a világ egyik vezető gazdasága a bitcoinról és társairól?

A felmérést a Német Információtechnológia, Telekommunikáció és Új Média Szövetségi Egyesülete (Bitkom) végezte el. A kérdések főleg arra irányultak, hogy a német vállalatok (kisebbek és nagyobbak is) hogy vélekednek a blokkláncról.

Az egyértelműen kiderült, hogy a blokklánc, a mesterséges intelligencia és az IoT (Interenet of Things) a németek szerint is egyöntetűen a három alappillére a jelenlegi technológiai fejlődésnek.

Azonban a vállalatok már kissé különböző válaszokat adtak. A felmérés szerint ugyanis az német vállalatoknak mindössze 15%-a hiszi azt, hogy a blokklánc "olyan szinten fogja megváltoztatni a társadalmat és a gazdaságot, mint az Internet tette". Ha viszont csak a nagyvállalatokat nézzük, akkor már rögtön 36%-ra ugrik ugyanez a vélemény.

Egy idevágó felmérés a BTC-Echo híroldalé, mely azt vizsgálta, merre találhatók a blokklánc startupok Németországban
Egy idevágó felmérés a BTC-Echo híroldalé, mely azt vizsgálta, merre találhatók a blokklánc startupok Németországban


Németország csak a középmezőnyben van

46% egyetértett abban, hogy akármennyire is lesz fontos a technológia, Németország kicsit későn kezdett el komolyan foglalkozni a blokklánccal. A válaszadók 40%-a szerint valahol a középmezőnyben jár az ország, de biztosan nem sorolható a vezető államok közé.

A Bitkom egyébként már korábban is végzett felméréseket a blokklánccal és a kriptovalutákkal kapcsolatban. November végén kiadott jelentésük szerint azonban a németek még mindig kissé hezitálnak a technológiával kapcsolatban - főként azért, mert nem látják pontosan a gyakorlati alkalmazás hasznát.

És bár az ország kissé le van maradva a technológia használatában, de a német lakosság azért képben van a kriptovalutákkal. Szintén a Bitkom egyik jelentésében olvasható ugyanis, hogy a németek 64%-a tudja, hogy mi az a bitcoin. 4%-uk rendelkezik is vele, 19%-uk tudja, hogyan lehet bitcoint vásárolni - azonban 72% azt mondta, hogy egyáltalán nem szeretne vásárolni. Ez persze könnyedén változhat: két évvel ezelőtt ugyanis pl. feleannyian tudták csak elmondani, hogy mik azok a kriptovaluták.

A Bitkom CEO-ja, Bernhard Rohleder legalábbis bizakodó:

"A bitcoin és a kriptovaluták tökéletes példát adnak arra, hogy a digitális kor hogyan alakítja át a pénzügyi világot. Nem is igazán magukról a valutákról van itt szó, hanem a blokklánc technológiáról, amire épülnek. Ez az egész gazdaságot meg fogja határozni."


Eredeti cikk >>