A BTC most olyan stabil, mint az Apple részvény

2018.10.29

Nem kell sok évtizedes szakmai múlttal rendelkező brókernek lennünk ahhoz, hogy a BTC árfolyamgörbéjére pillantva átlássuk mi történt az elmúlt egy évben. Az egyre kisebb felívelő szakaszokat menetrendszerű korrekciók követték, egy kicsit olyan volt az elmúlt 12 hónap, mint a tóba dobott kő, a kezdeti nagy hullámok után idővel elcsendesedett a vízfelszín.

Mára a görbe kis túlzással egyenessé változott, bizony beálltunk egy nyugalmi állapotra. Ráadásul a napokban olyasmi történt a BTC árfolyamával, amiről korábban sosem gondoltuk volna, hogy megtörténhet: olyan stabillá vált, mint az Apple részvénye. A húsznapos volatilitás 31,5%-ra esett, alacsonyabb, mint az Amazon (35%) vagy a Netflix (52%) árfolyamának sérülékenysége.

Az alacsony volatilitás a kereskedőknek nem kedvez, viszont a HODL stratégiáját követők és a kripto fanatikusok elégedetten mutathatnak rá: közelebb kerültünk a "digitális arany" státuszához. Az alacsony volatilitás a piac érettségére utal, legalábbis "érettebb" életszakaszban járunk.

Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy az általában alacsony érdeklődés hozta el a stabilitást, egy következő bull run megboríthatja a nyugalmi állapotot. A spekulánsok megjelenése mindig növeli a volatilitást, hiszen a gyakori vételek és eladások, a kereskedési volumen mozgatja az árfolyamot, ezen keresztül a sérülékenységet.


Eredeti cikk >>